Mintha azt mondanám, hogy semmi baj már nem lehet, nem történhet olyan, ami negatív lenne. Elfogadtam, de ami a legfontosabb, hogy Ő már jóval régebb óta elfogadott olyannak, amilyen vagyok. De amióta azt mondtam, hogy legyen úgy ahogy Ő akarja, tegyen velem amit akar, használjon, azóta kaptam. Mindig kapok. Az első pedig, ami a legnagyobb a KEGYELEM.
Nem érdekli mit tettem, honnan kúsztam vissza, nem érdekli a bőrszínem és nem érdekli az sem, hogy heteronak vallom magam, de kettessel kezdődik a személyi-számom és a másiké is azzal kezdődik, akit szerettem, szeretek. Nem érdekli, mert Jézuson keresztül lát. Azzal lát, akivel vagyok. Így számomra nem furcsa, mikor azt olvastam, hogy "Jézus velem örül", mert így van.
Bár elzárkózom több embertől, de alapvetően közösségre lettem teremtve, nem a magányra. (mindennek megvan az ideje, a magánynak is, de egy idő után kell, kell, mint a feltámadás).
Nagyjából 12 évig hittem azt, hogy a hovatartozásom elzár, elszigetel. Jézustól. Valójában pedig csak én zártam el magam, mert lusta voltam odamenni, leülni és kézzel lábbal elmutogatni, hogy ez vagyok én, bűnös ember. Nehezemre esett belátni, hogy az összes bűnöm már rég a kereszten van, a halálból pedig életet kaptam azzal, hogy oda mertem menni és kérni mertem. Kértem, hogy had legyek újra gyermeke. Majd rájöttem. A hiba az én gépezetemben volt. Kijelentettem magamról, hogy bűnös vagyok, aztán ugrás a nagy világba. Hogy is férhetnék el én azok között az emberek közt, akik Isten családjában élek? Hogy? Még csak irgalmat sem kértem. Ugyan minek? Úgyse irgalmazna nekem.
Kegyelmet kaptam, de ettől én még az maradtam, ami. Csak meg kell tanulnom, hogy használjam helyesen. Az identitásom nem változik: Isten gyermeke vagyok.
Isten soha nem mondaná, jelelné bármi, hogy én "szar ember vagyok", mert . . . nem. Azt mondaná, hogy szeret és pont pont pont
Egy mérföldkő:
Egy vasárnap délelőtt történt. Kim-nél töltöttem a hétvégémet - Ő az a nő, akit szeretek. Még az ágyban feküdtük, beszélgettünk, öleltük egymást. Majd közösen hallgattunk dicsőítést, tanítást. Valahogy 11 után, nagyon közel feküdtünk egymáshoz. Egymással szemben. Hallgattunk - talán Ő is imádkozott. Már-már összeértek ajkaink és ekkor jött a közös ima. Hihetetlen élmény volt - harc is. Vajon most bűnbe vittem? Hosszú évek kemény munkáját döntöttem romba azzal, hogy szerelmet vallottam? Csak néztem; soha nem láttam számomra olyan gyönyörű teremtést, mint ő.
Nem vártam én ajándékra, mégis kaptam. Istentől. Őt. Nem a mohó akarom, orgiák halmazát, hanem közösséget. Nem egy választott életstílust, nem divatot. Közösséget. Hit-közösséget, hűséget, hűségeset, mint amilyen Isten is.
Szeretet - kegyelem - irgalom - tisztelet
folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése