Elballag

Elballag...

Uram erre kértek nem először. Sokadszor.

Te bizonyára újra és újra mennél az emberért, de én nem vagyok Isten... bár mentem minden nap... s most ez nem is számít már.

Kim új életet akar, nélkülem  - kim nem szeretne velem semmit - ez a kemény igazság. HA máshogy lenne, elmondta volna és hagyta volna hogy . . . mindegy... nem fontos már, hisz nem akar már szeretni.

Uram

Nem tudtam együtt imádkozni hangosan azzal az emberrel akivel szerettem volna. nem volt bátorságom nem mertem megmutatni hogy minden percben benned erősödök. Mégis köszonom az erőt hogy benne ott mozog a közösség lelke is, hogy tiszteli a te "kovetoidet" és elviseli a kulonboző emberek különböző tenni akarását.
Uram te érteni érteni fogod, mikor ezt mondom... inkább legyen gyenge, mint olyan, aki büszke és otthon esik csak össze... könyörgöm uram alázatért... kérlek tarts meg minket és vezess minket a te megbocsájtásod szerint türelmesen azok felé, akik hűtlenek vagy nem azt teszik velünk vagy másokkal amit te adtál nekik.
Az igenem Uram igen! A szeretetedre az igenem igen. örömet igyekszem adni azoknak akik nem érdemlik meg és kérlek segíts meg a hosszú úton.
Itt kérem az áldásod Emese szolgálatára, segítsd nyitott szívvel mindenki felé és azokat is akik ott lehetnek. 

Uram, Én kicsi vagyok... kisebb mint a porszem... s ha valami tovább fúj én engedem... oda megyek, ahova te vezetsz... 

Köszönöm a megpróbáltatást Emesével és köszönöm, hogy gondot viselsz róla és szereted a legkiválóbban...
Hiszem Uram hogy veled bármire képesek lehetünk amikor mi elfogadjuk egymást veled.

Uram légy mindig vele és beszélgessetek sokat... nyugtasd meg a szívét hogy sokkal fontosabb porszem ő az életemben minthogy csak úgy új életet kezdjek... mutasd meg neki is amit nekem, hogy az új életem ott kezdődött, ahol ti ketten együtt törtétek át a falat, amit emeltem... Köszönöm a munkád és köszönöm hogy ő lehetett az aki minden nap megmutatta, hogy nem kell félnem Tőled és köszönöm az Emese gyönyörű szeretetét is, bár a lemondó szeretete fáj de ha te úgy akarod és lesz együtt dolgunk akkor küldj el egymásnak újra minket... 

Köszönöm hogy segítettél mindezt leírni, biztos hibás és nem a legszebb, de igyekszem uram mert hálás vagyok azert h ma újra elkuldtél ahhoz az emberhez akit szeretek. Köszönöm az egyedult mert igy biztosan tudom h ki az akire számithatok. Ki az aki annak ellenere szeret hogy nem vagyok tokeletes. Es ki az aki akkor is megfogja a kezem amikor nem erdemlem. Ember erre nem kepes. Koszonom h szetzuztad azt amire en azt hittem örök... 
Koszonom a tanitast, de kerlek istenem Emesevel légy kegyelmesebb... Nem tehet róla hogy én ilyen vagyok és nem tudott velem lenni. Adj neki igaz baratokat, új és egyetlen szerelmet, amit te küldesz neki.
És kerlek vedd el tőle a nevemet az emlekeket az egyutt toltott szép perceket . ne emlekezzen tobbe semmire ami mi voltunk. Neki ne fájjon...

Majd én vállalom hisz én tettem... Én csabitottam el és én vittem bűnbe is.
Bocsasd meg uram, hogy szerettem.

Adj új szívet neki es nekem is.

Szeretlek istenem és szeretem benned őt is

Jézus közel . . . 

Utál, gyűlöl és nem ismeri fel a könyörgésem

https://www.youtube.com/watch?v=uuNHcIohz08

Ő sírt, mert azt tudta, hogy mással énekeltem...
én a kanapén sírtam, ő az ágyában
elválasztva egymástól
gőze nem volt, hogy már 15 évesen is ő hiányzott az életemből.

Soha nem hitte el akkor sem... és most sem. Nem nekem, hanem Istennek nem
Mert akkor én igyekeztem a magam módján bevonni az életünkbe.

máskor is megpróbáltam...

Mutattam az énekeket, ő meg az egyiknél kirohant a konyhából és sírva kiabált velem, mert ezt ne hallgassam ez szólt akkor amikor a papáját temették.


Ő soha nem választott engem.

Soha nem hitte el, hogy őt szeretem és őt féltem és soha nem hitte el nekem, hogy minden nap arra vágyom, hogy csak hívjon és békésen mondja el milyen volt a napja...
soha nem hitt nekem... soha nem hitte el, hogy idővel minden megváltozik. a helyzetem a világom, a testem - minden.


nem hiszi el, hogy egyetlen egy dologra vágyom és azt ő simán tudja, de baszik rá, mert fontosabb mindig minden mint mi vagy én...
hol ez hol az...
tudja mitől állna vissza a rend... tudja, hogy mitől vagyok kezesbárány és mégsem akarja. pedig tudja.

Isten meg erőlködik... mutatja, de nem érzi a másik, hogy azzal hogy másért áll ki és értem nem, azzal nem lesz jobb. azzal csak kattanok egyet és szomorúságom lesz.

Nem akar szeretni
nem akar semmit
csak hogy gyűlöljön

Ez ISTEN AKARATA

Eldölt...

A tőled kapott Fodor Ákos sorokra
(hogy látsz-e nem tudom, csak azt tudom,
hogy én vagyok...nem tudom hol vagyok...)


Az első szakításunk
akkor volt, mikor megőrültem, mikor szárnyaim bontottam a
keresztre. Nem vertél azonnal fel, csak olyan
érzés volt, mintha egy csapásom se lehetett volna
és felszédültem. Most,
nincs szükség a szegre és kalapácsra. Elég a szó.
Mióta csak szavakat olvasok, a magasság lett a mélység.
Ilyen mélyről kell ugrani, azt hiszem,
minden nélkül még mélyebbre.
Dacolok. Úgy intézem, hogy hamarabb mellélépjek,
hogy felbukjak. Hogy a felszínre érjek.
Folytatni kell bárhol is legyek, mindjárt
ugrom. Ez annyira
hazugság csak, minthogy te itt vagy velem.
Ebben a magasságban már nem kell maradnod.
Innen már nem kell visszanézni és kiabálni,
hogy szeretsz.
Zuhanj csak le és Isten majd megtart,
ha úgy gondolja; mielőtt egy kiálló tőr
átszúrhatna
Nem emelhetlek fel magasságom fölé,
már nem az enyém a feladat.
Túl becsületes akartál lenni!
Semmi értelme az igyekezetnek, mert
nincs idő, hogy belém ess újra és újra.
Nincs idő, hogy kiszívd a rush-t. 
Itt vagy élvezel most valamit vagy nem. 
Már nem rendezhetünk perceket. Nem 
pakolhatunk ki és külön bőröndbe se. 
Nincs fal, amit kifessünk. Nincs hely. 
Nincs gyerekszoba és nincs két 
külön ágy sem, amire fekhetnénk.
- hallom, ahogy felsír, te meg mész,
én meg utánad és csak nézlek titeket - 
Rush nélküli öröm képzelet. 
Néha még, ha épp hason fekszem, magam alatt
érezlek. Derékba nyomódó kezeim;
mindened pont hozzám formálódott:
a kéz a láb az ajkaid, pedig alig volt valami.
Arccal bújnék vállad és fejed közé, de már
nem is ülök melléd soha, a karjaid közt is más.
Én már zuhanok a jövőbe.
A jelen mellé feküdtem.
Így alattam pont csak akkora üresség
keletkezett, mint ami te vagy.
Már nem kell ölelnem, nem kell szeretnem,
csak az időt. Vigig kell futnom vele.
Össze-vissza kell billennem,
és míg a giccses sárga leveleket nézegetem,
semmi értelmét nem látom, hogy én is
velük szálljak.
Most már csak gyorsan kell futnom, hogy

ne maradjak le magamról, hogy a felszegelt

szárnyaimhoz elérjek, hogy egybeolvadhassak

újra önmagammal, azzal ami én vagyok.
Hogy kit szeretek? Szedem a törött morzsákat,

szakadatlan figyelem utad, eséseid, állandóan az
utolsó imát mondom el érted. Most is

elmondtam egyet. 

minden erőmet beléd tettem, mindig tovább és 

nagyobbat, nehogy neked fájjon, de végül

a zuhanásod te érzed, te gyorsítod és te
nem találod a felszínt, amit Isten ajándékozott 

Neked, hogy tompábbak legyenek a zajok. 

Magadból való a visszhang, magadat keresed, 

önmagadnak hazudsz késő szavakat. 

Nem hogy velem nem billensz, de már 

magadban sem esel át hozzám. 

késői kérdésed köszönöm,

én már csak azt szeretem, aki bennem élő,

aki bennem úgy jár s kel, mint egy meleg

otthonában vasárnap ébredő asszony, aki 

valamit az asztalra szeretne tenni.

Hogy szeretlek-e? 

Hogy szeretsz-e? 

Nem lehet kérdés. 

Fel mersz-e velem jönni a kereszthez? 

Ez  lett volna az igazi kérdés. 

Úgy terveztem, soha nem hagylak el.

A hit nem elég
mondogatom és 
leveszem a parókám.
Egy cédula volt
a küldemény
mellyel barátságot
szerelmet
hitet
bizalmat
reményt
ajánlottam neki,
hogy átadjam,
amit tanultam.
Ha csak egyszer is 
engem mondott ki
jövőnek, 
hát már megérte.
Abban az egy 
pillanatban
nem volt mérleg,
nem kellett söpörnie.
Tüskés testem csak 
elfogadta
és 
velem járt.
Megpróbáltam.
Zuhogott a könnycsepp
megpróbálta
Elment, hagytuk hogy
a tavaszból kora tél legyen.
Feladtuk a jogot,
hogy becsületesen
ő és én, én és ő, igen - nem
- miért ő? miért nem én? 
miért mooka és
miért nem fyaky? 
Alázat? Tisztelet? 
Kár a kivételért
hogy elveszett
és még rímelne is 
ha nem érkeztem 
volna most ide.
Tudnom kell, 
Uram tudnom kell,
bízhatok-e?
Amit kaptam 
tarthatom-e?
Szerethetek-e?
Ez a jogom...
befelé a szívből
vagy kifelé?

Elvennéd-e végre 
az életem, hogy
élhessen nélkülem
vagy tartasz
és mindvégig 
egy üres szobát 
adsz? 
Szétrepeszted a csontjaim
vagy összeölelkezünk?
Mikor? Hol? Itt? 
Most? Kérlek! 
Csak csukd be a szemeim,
csak fektess le és 
had legyek utoljára ma.

Érzem, tudom mi 
volt a hit...
hol kezdődik 
örökké

Most! Itt! Veled!
Nélküle! Egyedül!

Barát,
szerelem,
bizalom
nélkül

Vegyél magadhoz,
döntsd le a bábut
ami vagyok.

Most! 



Egykor hitt szerelmemnek 

(búcsú - a sorok végén pont)

Ízesedni? Velem? Már nem. 

Nincs íz, semmi különleges:

de minden varázslatos. Túl

sós került az ajkaimra.

Túl azonosultam veled, túl

szaporán pulzáltál bennem.

Ki ízesít majd, ki ad teret? 

Kinek ragyogsz? Nekem fel nem?

A világon valaki még beléd eshet,

lehetsz pihentető, vonzó hely.

Társ, barát, szerelem, hit, remény,

ahol én már agyonvert leszek, 

te ott fogsz káprázni egész valódban.

Feleség, anya, tanító, alkotó önmagad.

Tartom a fényképed, mozdulatlan szemed nézem, halálom lesz a születésem. Magadban keress. Veled születtem. Veled, nekünk helyet itt találtam. Örököst, amit ígértem. Elvétettem? Bánom. Gyenge vagyok? Vállalom. Elvetéltél, nem merítettél tovább, mozdulatlan bőséged ég bennem. Érzed? Csak márványt ne! Csak sírba ne! Vigyél inkább te oda, ahova magadat akartad egykor és nézzük meg. Legyünk végre együtt. Vigyél el! Temess el, már meghaltam benned. Most átmegyek az úton: vigyázz rám, ne ess belém, lépj tovább. Add a részleteid másnak, osszák ők el, mit benned egészet hagytam. Feküdj a vízre, gerincedre vigyázz, egy rossz mozdulat és becsukhatod az ajtód. Becsuktad. Te nem tudod, hogy én azóta is minden lélegzetemben, minden fában, minden levélben, feltorlódott szeretetemben ott könyököltem az ágyadnál? Most már persze fekszem, szárazabb lett ajkam, szögletesebb hitem. Egy érkezés kellett csak. Egy óriási fellobbanás, végtelen-parázs menedék. Nem vagyok én csoda, csak egy ember, aki szeretett. Aki átmegy az utcán és belefagy a világba. Te temess el! Te vigyél el! Adj az Urnak! Uram vegyél magadhoz! Most! Itt! Veled! Nélküle! Egyedül!

Feküdj le velem és ébredj nélkülem... Örökké! -Hello. Öngyilkosok vonala? -Igen. -Hogy hívnak? -Anett. -Ez francia név? -Igen, szétcseszem az agyam -Ne, várj! Beszéljünk! -Nem beszedem a bogyókat. -Milyeneket? -Kék, piros, zöld, sárga...az egész elcseszett szivárvány színei. -Hol vagy? - Egy városban, ez a város kikészít. A nőm elhagyott. -Szereted? - igazán. -Egyedül vagyok. Mint mindannyian. A bolondokat tisztelik, engem lenéznek. -Én tisztellek amiért felhívtál.

Bűn-e?

Jak 3,2

Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét.

Igen? Ennyi lenne? Tehát Én is bűnös, Te is bűnös, MINDENKI bűnös? 

BÓLOGAT!

Mindenki vétkezik, ezzel születünk, belénk van kódolva és a legtöbbünk bűnben is él. Tegye fel a kezét, aki nem! Vagy inkább hallgasson mélyen. 

Még mindig az a kérdésem Uram, hogy két egymást szerető ember élhet-e közösségben, akkor ha voltak szerelmesek és "bűnöztek"? 

Miért érezem azt, hogy a legkevesebbet emlegetett bűn közé tartozik ez? 

Miért érzem azt, hogy jól vagyunk és nem feltételei vannak, hanem ajándékai számomra? Miért érzem naponta, hogy a kiabálások, a másik vádolása volt az a bűn, ami miatt elbuktunk? Miért ez erősödik? 

Vétkezünk, minden. Ki így, ki úgy. Megdobálsz azért, mert egy nőt szeretek? Miért? Minek? Megdobálnak azért, ha a feleségedet illetlen szóval illeted? Kevésszer. 

DÜHÖSEBB RÉSZ...

Miért azzal kell foglalkozni, hogy ki kit szeret? Nem lehetne inkább csak azzal, hogy SZERETET van? 

A Bibliában sem az áll minden második sorban, hogy házastársad ki legyen. Sőt nem is az, hogy kivel élj vagy ne élj! 

A sorok kiragadásából, vagy mert valakik jobb szeretnek a "kisebbséggel" foglalkozni, megszületett és fel lett fújva, hogy JAH! NEM LEHET! 

MI NEM LEHET? 

Mi lenne a kár? Mi lenne a bűn? Mi lenne a szeretetlenség benne? MI? Főleg ha két olyan ember szeretné tovább egymást, akiknek nem is a másik az első, hanem egy közös? 

Ez lenne a bűn? Bűn lenne közösen imádkozni? Bűn lenne együtt dolgozni? Bűnös lenne, ha egymásnak olvasnánk? Vagy bűnös lenne egy közös séta? 

N EEE M!

Erről jut eszembe, egy videó.

Az én keresztem egy hatalmas nagy része abból áll, hogy olyan embert szeretek szívem minden szeretetéből, amit a Biblia igencsak csekély részében olvasott egy két sor illet. Nem is ezt, hanem hogy csak vágyból, test miatt a másikkal vagy akárkivel. Nem szeretetből. 

https://www.facebook.com/andremansuradvogadosassociados/videos/901074746571995/

És mi van ha tényleg szereti egymást az a két ember? 

Marad üres lap és nem írhatják tovább a történetüket? Nem tehetnek semmit? Felejtsék el egymást és imádkozzanak egy másik emberért? Hogyan? Ha ők egymást szeretik, akkor hogy lennének képesek? 

. . . 

Uram nem értem

 - Azt mondod szeretsz, de lemondasz a szeretetről?
 - Azt mondom, hogy mindenre nem-et mondok, ami itt vagy.  Nem tudsz szeretni, hisz nem szerettek úgy, ahogy engem.

 - De-de, Te szerettél.
 - Mit mondtál?
 - Hogy Te szerettél.
 - ...És te eldobtad.
 - Nem! Nem akartam, hogy olyan dolgokkal kelljen szembenézned és nem akartam fájdalmat okozni.
 - Okoztál! Egy éven át. Minden hónapban, napról-napra.
 - Azt hiszem nem erre kéne emlékezni, hanem a szépre.
 - Szétzúztál mindent, tegnap is ma is. Jött a péntek, tiportál, szombaton is és ma is.
 - Ajándékot akartam adni.
 - Nem! Kihagytál belőle és egyedül döntöttél, olyan helyzetbe hoztál. Krisztinát egy éve nem láttam és el kezdtük tervezni, hogy...
 - csak örülni kellett volna az ajándéknak és visszautasítani, mert nem beszéltünk róla másfél két hónapja. (közben arra, gondoltam, hogy majd mindegyik barátnőmnek meg tudtam mindent adni, amit szeretett volna és ilyenekből nem volt baj...)

- Nem tudsz te semmit az érzéseimről, hogy min megyek keresztül.
- Minap is kérdeztem, a válaszod pedig az volt, hogy majd egyszer elmondod, én meg bólintottam, hogy várni fogom. Te kinézed belőlem, amiket mondtál?
- Kinézem, mert már volt a nyakamon a kés.
- ...hallgattam és kimondtam: egyszer, gyógyszerektől és alkoholtól függő voltam, de már nem tudnálak bántani.
- De bántasz. Nem kést, akár pisztolyt a mellkasomhoz...
- Mit mondtál? pisztolyt? Nem! Gyermeket a mellkasodra.
- Ha-ha-ha
- Nem vicces, nem ártanék neked, mert szeretlek.
...

- sajnáltatod magad a blogon és ömlengsz másokkal.
- nem így van, akkor minek olvasod? minek?
- már megírtam, mert minden reggel érted is imádkoztam és tudni akartam mi van veled.


. . .


Egy beszélgetés két olyan embertől, akik gyakorlatilag feláldozták magukat, hogy a másiknak jobb legyen és bele is estek abba a csapdába, hogy ők majd megoldják, de nem tudták.
Mindegy hogy ki bánt kit, vagy ki előbb vagy utóbb. A szeretet erejének felül kéne emelkednie minden probléma fölé és újult erővel, ahogy Wass Albert is írta: "Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk Egy Cél és Egy Akarat..." már ha érthető, hogy mire is gondolt vagy gondolta a fene...

Nehéz feladat minden nap úgy kelni, hogy nem a barátom ébreszt és hogy nem tudom milyenek az órái, csak a sajátomat érezhetem, hogy valami nem okés.
Hamarosan kijelenthetem (nem önsajnáltatásból, okos ember kell a bevallásához), hogy depresszióhoz közeli állapotot érzek. Súlyosak a vádak, akárkitől is származik. De minek is panaszkodnék? Megvannak a végtagjaim, látok, tudok beszélni, már kiabálni is és nagyra nyitni a számat....


Istenem nem értelek!
Azt kérdeztem tőled... vagyis azt kérdeztem, hogy ha te akarod, hogy az életemben jelen legyen, akkor indítsd vissza hozzám és engem hozzá... és megtetted, indítottál minket. De akkor most mi van?
Mit akarsz mondani nekünk? Egyértelműbben kérne jelelned, mert így lehet egyikünk sem érti.
Ha egymás mellett akarsz tudni minket, akkor segíts minket és indíts szeretetre!
Mit akarsz velünk? Miért adsz vissza egymásnak és újra el? Nem látod, hogy szeretjük egymást?


Uram NEM értelek!

(és ez már nem a szerelemről szól)

Üdvösség ajándék

I.

http://istennelsakkozom.blogspot.hu/2015/10/kegyelem-mint-e-e-e.html

II.

Üdvösség ajándék 

Egy időben kitűnő farizeus is lehettem volna, ha nem kaptam volna egy súlyos csomagot a hátamra, amivel életem végéig élnem kell. Tévedés ugyanis, hogy választhattam. Férfi vagy nő? Nem választás kérdése volt. Amikor vertem a mellemet, hogy Én aztán jó keresztény vagyok, tanulok, imádkozok, gyakorlatilag ki se lehetett mozdítani a Biblia lapjai közül - s mára ha ismerem a 10%-át az igazságnak, akkor lehet túl nagyra becsültem most is magamat. Nem választottam a tényt. Azt már választhatom, hogy "bűnözök-e". Mint a ne ölj, ne lopj. Megvan a tiltás és a választás szabadsága, de mégis más. Hol van a 10 parancsolatban ott, hogy ne szeress egy nőt? 

Ami tény: a szeretet és a kegyelmet érdemtelenül kaptam, meg nem is voltam esetlen, önmagát érvényesíteni nem tudó alkat. Így én, a jó képességű, tehetséges gyerek egyházi gimnázumba szerettem volna tovább tanulni, mert miért ne? Onnan el teológiára - most esett csak le, hogy írom ezeket a sorokat, hogy mennyire kegyelmes volt velem az Isten. Nem engedte, úgy elszúrtam a felvételim, ahogy az meg van írva. Nem engedte, hogy a csomagommal a hátamon olyan helyre kerüljek, ahol előbb utóbb úgy is "kinéznek", nem "értik", "eltanácsolnak". Így volt ez abban az iskolában is, ahol kezdtem a középiskolás tanulmányaimat. 

Más mint a többi; az évfolyam buzijával lógtam, a Bibliát leraktam, az ital felé kacsintgattam, lemondtam a bűnös vágyaimról (már ami a nőket illeti, egy kis időre), olyan voltam, mint a többi világi gyerek tini korban, azért tegyük hozzá, hogy nem a minta tini, hanem a nagyon lázadó tini voltam. Lázadtam, mert nem vettek fel, mert nem tudtam akkor látni, hogy miért nem mehettem. 

Nem tudott használni Isten, nem engedtem hogy növekedjen bennem, nem szerettem magamon kívül senkit, idővel pedig magamat sem tiszteltem és eljutottam odáig, hogy 16 évesen már a gyermekpszichiátrián feküdtem, az okát sem tudtam, talán az orvos sem. Depresszióval kezeltek - jól lenyugtattak. Tompultak az érzéseim, olyan kiegyensúlyozott voltam, hogy állandóan csak néztem ki a fejemből. A legmélyebb vágyam is egy falat ételről szólt. 

Nyugtáztam, hogy valamit jól elrontottam, hogy sehova nem tartok, mindenki lenéz, senki nem fogad el. Ugyan mit is fogadtak volna? A semmit? Miután a gyógyszereimet minden nap eldobtam és kitisztult a szervezetemből, újra a lázadó tini lettem, erősebb gyógyszert kaptam, amiből meg többet vettem be és annyira tisztán láttam tőle a dolgokat, hogy újra egy fehér ágyon ébredhettem. Akkor már azért, mert elhagyott a "szerelmem", aki egy pasi volt. Annyira meg akartam felelni otthon, hogy haza is vittem, belülről meg szétroncsoltam magamat - az én szerelmem nő. A gyakorlat meg egy fasz volt - Isten nélkül. 

Olyan nőre vágytam, aki szintén hisz Istenben. 

Első körben nagyon kreatív vagyok és érzelmes. Bármit el tudtam képzelni egész pici koromtól kezdve. Például sokszor képzeltem azt, hogy tudok olyan gyorsan szökkenni a templom előtti utcában, hogy felszállok a mennybe és velem van Isten. Az érzékenységem sok boldog percet okozott és nagyon sok kellemetlent. Rettegtem attól, hogy bűnös maradok, hogy nem tudok nemet mondani a vágyaimnak. 

 

Folyt.köv. 

(vágyak-Isten)

Kegyelem, mint e e e

Mintha azt mondanám, hogy semmi baj már nem lehet, nem történhet olyan, ami negatív lenne. Elfogadtam, de ami a legfontosabb, hogy Ő már jóval régebb óta elfogadott olyannak, amilyen vagyok. De amióta azt mondtam, hogy legyen úgy ahogy Ő akarja, tegyen velem amit akar, használjon, azóta kaptam. Mindig kapok. Az első pedig, ami a legnagyobb a KEGYELEM. 

Nem érdekli mit tettem, honnan kúsztam vissza, nem érdekli a bőrszínem és nem érdekli az sem, hogy heteronak vallom magam, de kettessel kezdődik a személyi-számom és a másiké is azzal kezdődik, akit szerettem, szeretek. Nem érdekli, mert Jézuson keresztül lát. Azzal lát, akivel vagyok. Így számomra nem furcsa, mikor azt olvastam, hogy "Jézus velem örül", mert így van.

Bár elzárkózom több embertől, de alapvetően közösségre lettem teremtve, nem a magányra. (mindennek megvan az ideje, a magánynak is, de egy idő után kell, kell, mint a feltámadás).

Nagyjából 12 évig hittem azt, hogy a hovatartozásom elzár, elszigetel. Jézustól. Valójában pedig csak én zártam el magam, mert lusta voltam odamenni, leülni és kézzel lábbal elmutogatni, hogy ez vagyok én, bűnös ember. Nehezemre esett belátni, hogy az összes bűnöm már rég a kereszten van, a halálból pedig életet kaptam azzal, hogy oda mertem menni és kérni mertem. Kértem, hogy had legyek újra gyermeke. Majd rájöttem. A hiba az én gépezetemben volt. Kijelentettem magamról, hogy bűnös vagyok, aztán ugrás a nagy világba. Hogy is férhetnék el én azok között az emberek közt, akik Isten családjában élek? Hogy? Még csak irgalmat sem kértem. Ugyan minek? Úgyse irgalmazna nekem. 

Kegyelmet kaptam, de ettől én még az maradtam, ami. Csak meg kell tanulnom, hogy használjam helyesen. Az identitásom nem változik: Isten gyermeke vagyok. 

Isten soha nem mondaná, jelelné bármi, hogy én "szar ember vagyok", mert . . . nem. Azt mondaná, hogy szeret és pont pont pont 

Egy mérföldkő: 

Egy vasárnap délelőtt történt. Kim-nél töltöttem a hétvégémet  - Ő az a nő, akit szeretek. Még az ágyban feküdtük, beszélgettünk, öleltük egymást. Majd közösen hallgattunk dicsőítést, tanítást. Valahogy 11 után, nagyon közel feküdtünk egymáshoz. Egymással szemben. Hallgattunk - talán Ő is imádkozott.  Már-már összeértek ajkaink és ekkor jött a közös ima. Hihetetlen élmény volt - harc is. Vajon most bűnbe vittem? Hosszú évek kemény munkáját döntöttem romba azzal, hogy szerelmet vallottam? Csak néztem; soha nem láttam számomra olyan gyönyörű teremtést, mint ő. 

Nem vártam én ajándékra, mégis kaptam. Istentől. Őt. Nem a mohó akarom, orgiák halmazát, hanem közösséget. Nem egy választott életstílust, nem divatot. Közösséget. Hit-közösséget, hűséget, hűségeset, mint amilyen Isten is. 

Szeretet  -  kegyelem - irgalom  - tisztelet 

folyt.köv. 

Harc-hit-szeretet

Mielőtt bármibe is belemennék, leírom, hogy Isten igazságát az életemre érvényesnek hiszem és tudom, minden egyéb más gondolatom a gonosztól származó tévelygés, amiből ki kell mászni, el kell hagyni.
Isten és köcsög - küzdelem
Miután hónapokkal ezelőtt újra beleszerettem a volt szerelmembe és már újra kerestem Isten házát és igazságát, szembesülnöm kellett naponta több ténnyel.
1. Isten szeret
2. Szerelmes vagyok
3. Hiszek Istenben
Pár nap választ el a 31. születésnapomtól és életem legnagyobb részét úgy éltem le, hogy azonos neműkkel háltam, velük éltem szerelmi-és nem szerelmi kapcsolatokat. Függtem a vágyaimtól és függtem mások vágyaitól is, használtam és aknáztam ki saját és más emberek testét, szívét és lelkét is.
Isten szeret -
 „Ne félj, mert megváltottalak!    Neveden szólítottalak, enyém vagy!"(Ézsaiás 43)Féltem. Féltem szeretni, féltem igaznak hinni és féltem gyakorolni a hitem. Könnyebb volt egy olyan úton járni, amiről azt hittem jó. Ideig-óráig. Majd Isten elvette: érzéseket, embereket, porrá őrült szerelmeket... és én soha nem értettem meg miért vesz, tüntet el olyan embereket az életemből, akiket szeretek. Ma jöttem csak rá, hogy miért. Ma hasította ketté az egész testem, majd emelt fel. Azon kívül, hogy szeret és gyönyörködik bennem, mint egyetlen Isten, még gondot is visel rólam. Zokogva kértem tegnap este, testem meghajlítottam és ágyamra helyeztem két könyököm, összekulcsoltam és csak mondtam:Kérlek Uram vedd el Tőlem, ha a gonosz küldte el hozzám és nincs benne szereteted, akaratod, igazságod. Majd reggel jött a hívás, hogy az elmúlt egy évben ami történt, az csak hazugság volt és nem volt benne szerelem, de még szeretet sem. Helyette bűnözés, erőszak, piszkosság, erkölcstelen hűtlenségek sorozata. Isten hónapokkal ezelőtt úgy döntött, több ezer évvel ezelőtt úgy döntött, hogy aki akar, az elmehet Tőle, mehet szabad akaratából olyan úton, amit Ő nem rendelt, nem szánt senkinek. Megengedi, hogy letérjünk, hogy bűnözzünk, hogy betegek legyünk, hogy átkok üljenek ránk. Mindezt azért, hogy idővel megérezhessük az Ő kegyelmét. Isten nevében megtagadom, hogy bármilyen elmebetegségben szenvednék. Gyógyult vagyok és mindenem felett Isten rendelkezik - de ne fussunk ennyire előre. 
2014. július 
Veszprém megyében találtam egy kis templomot, ahova valamiért bementem... nem tudtam mi vonz oda, nem tudtam miért rogytam le már a bejárat után egy lépéssel és miért kezdtem el imádkozni Istenhez. Megköszöntem, hogy újra Házába engedett és hogy megérezhettem milyen Vele újra beszélgetni és milyen, ha Rá figyelve arra megyek, amerre Ő szeretné. Boldog voltam. Nyugodt. Kerestem Őt mindenben előtte és nem vettem észre, hogy Ő nem ment sehova, mindig is velem volt, csak én átadtam magam a gonosznak.A gonosznak, aki hazug szerelmeket uszított rám, színes ócska giccses kurvákat engedett a testemhez, hogy megalázzon, hogy azt érezzem Isten enged bűnben élni - és elhittem. 
Még 2014 nyarán olvastam egy cikket, amiben Isten munkásságát láttam. Istentől valónak hittem, mert túl közeli volt. Túl ismerős. 3 és fél évesen is lányokat néztem meg és vettem el játszásiból az óvodában, mert valami külső erő arra kényszerített. Később elhittem, hogy Én nem vagyok nő és nem szeretem a férfiakat, sőt. Jobb szeretném, ha mellem sem lenne és helyette a lábaim közt lógna valami. Fiatal megkereszteltetésem szüleimnek hála érte, nagyon korán megadta a kettősség érzését. Hogy lehetek én köcsög és hogy szerethetem én Istent, hogy lenne Ő képes engem szeretni. Pont engem, aki legszívesebben tizenévesen elbújtam volna előle szégyenemben. Hogy igaznak vallottam, rám érvényesnek Isten igazságát. Én a kis porszem, képes voltam már fiatalon olyan bűnöket elkövetni, amik átkot hoztak rám. 
Majd elfordultam Istentől. Azt mondtam, hogy nem akarok én teológiára járni, nem akarok én Isten dolgaival foglalkozni, amikor élhetek én úgyis, ha nőkkel fekszem le. Hittem a szerelemben, hittem az egyetlen nőben, hogy van olyan, akit szerethetek és ha Istennek nem tetszik, hát ne nézzen rám. Folytattam az életem, míg a már említett volt szerelmem újra nem bukkant fel az életemben. 

Első hírem róla sok év után az volt, hogy megtért, hogy első helyen újra Isten került, de néha éreztem, hogy  tetteit és annak következményeit a mai napig hordozza magával. Volt társainak súlyát. Érzéseket, és érintéseket. Álomszerű terveket és rideg egyszerű nagyvárosi életképeket. Földi gyönyört és Isten mennyországát. Mindegyik vállán teher. A különbség csak, hogy míg az egyiknek terhe a gondviselő mennyország ígérete, addig a másiké a mindent romba döntő bűnös halál. 


Valahogy így indult el hatalmas harc Isten és köztem. Nem kaptam engedélyt, hogy teljesen őszinte lehessek, ezért a saját történetem, amit Isten segítőjével élhettem meg, csak részecske-adomány lesz.

Isten csodálatos ajándéka
Hiszem, hogy egy-egy valódi történet ereje sokkal közelebb hozhat embereket egymáshoz és Istenhez. Minden leírt, átélt tapasztalat, érzés, személyes bizonyosságtétel jóval többet mutathat az olvasónak, mint az évenként egyszer tartandó PRIDE, amelyen egyetlen egyszer sem vettem részt, pedig nagyon sokszor éreztem szükségességét. Vagy azért mert én is szerettem volna az akkor barátoknak hitt emberekkel időt tölteni, vagy azért mert egyszerűen minden embert szeretni kell és el kell nekik mondani, hogy mit tesznek magukkal, a barátjukkal vagy barátnőjükkel.

1. Isten szeret
Ez kicsit olyan érzéssel tölt el néha nap, mint mikor gyermekként azt hallgattam, hogy belőlem nem lesz semmi, majd ha rossz jegyet kaptam, vagy rossz fát tettem a tűzre - igazolódott is a jóslat.
Ha elégszer olvassa, hallja az ember valakitől vagy épp Istentől, hogy szeretve van, mert az Egyetlen szeret, akkor akár el is hiheti. Igen, Isten szeretete más, nem olyan mint az embereké, mint az enyém vagy tiéd. A mienk változik, Istené nem.
Nevezzük a nőt Kimnek.
Kim a nap minden szakában megosztotta velem, hogy szeretve vagyok, hogy gyönyörködik bennem Isten. Mindaz, amit elfelejtettem, lassanként visszaszivárgott. A sokszor hallott keresztény hangok, Isten áldásai és az Ő ajándékai. Nagyon lassú léptekkel közeledett felém az az érzés is, hogy a jelenlegi testemmel azonos nemű emberbe lettem szerelmes. A Biblia szerint ez egy bűnös vágy. Olyan vágy, amivel Isten fölé emelem magamat, sőt minden egyház fölé is. - gondolhatják, hogy ma ezzel ütök pár szeget a keresztbe. hogy én csak az ego-m túráztatom és nem vagyok hívő, legfőképp nem hiszek Istenben. Áthágom rendjét és nem adom át magam neki teljesen.
Isten szeret engem, én majd megbánom bűneimet, a harmadik embernek egyetlen egy dolga van: szeretni. Nincs más, amit tehetne magáért és a másikért.
Felelősségteljesen szeretni a többi embert. Ezért hiszem, hogy van felelősségem. Felelősség, hogy leírjam a saját érzéseimet, mert ez a meggyőződés, bizonyosság. Őszinte, bár ez az a sok túlbuzgót nem fogja meghatni.
Hogy mennyire volt "bűnös" a vágyam?
Csak úgy vágytam a szerelmemre, mint a férfi, aki a nászéjszakán láthatja először (már) a feleségét ágyában. Csak olyan vágyakat tápláltam, mint az a férfi, aki óvni, szeretni szeretné a feleségét. Nem a párját, nem az exét, nem a hálótársát. A feleségét, a hitvesét, a szövetségesét.
Hogy mire gondolok pontosan? Mit rejt egy heteroszexuális kapcsolat hálószobája? Nos, pontosan olyan az én vágyam is.
Isten áldásával keresztény családot szerettem volna.
Hogyan? Hogy is képzelhettem el?
Így éreztem, képzeltem - határozottan Kim-re gondoltam.
"Hozzám jössz?


Egy cédulát kéne hagynom valahol, hozzá egy gyűrűnek látszó tárggyal. Hozzám jössz? - ez lenne a felirat. Álmatlan éjszakáimon arra gondolok, hogy valaki felhív az igenével és Én azonnal, boldogan új lemezre váltok, táncolok Hozzá, vagy tánccal várom, ameddig átlépi küszöböm. Megszámlálhatatlan napokon át ide-oda rohannék apró örömökért, levenném a súlyokat a válláról, amiket Ő már nem bír vagy nem akar vagy segíteném egyik szárnyammal. Szép is lenne! Hallgatnék óvó mondataira, olykor elfogadnám a dorgálást is, egy-két szerelmes mondat előtt jó néha összeveszni is. Reggelente kiszegeznék a fürdő ajtajára egy-egy cédulát: "ma újra beléd estem", "Gyönyörű vagy"- az ajtó belső oldalára, "Ölellek" és társait. Komor reggeleken csak némán nézném, ahogy felöltözik és elsuhan. Biztos Ő kelne korábban. Megleshetném, meglephetném, az ebédfőzést nem vállalnám, inkább vacsorát készítek vagy rendelek - nem nevet. Különösebben nem vagyok jó evő, a csontjaim nem zörögnek. Különleges helyet foglalnak el az életemben a képek, emlékképek, pillanatképek és így tovább. Képkockák rabságában repülök, gondolataim kacifántos útvesztőit Én jómagam szeretem, de Neked Kedves, bizony súlyosak lesznek, főleg ha nem érted meg, hogy miért mosolyodtam el valamin, vagy miért sírtam akkor, amikor nevetni kellett volna. Nem vagyok egyszerű, most sem. Ahogy több nap van mögöttem Nélküled, annál nehezebben veszem a levegőt és egyre nagyobb idétlenségeket találok ki, mert hiányzol. Innen mellőlem... (zavarodott...) Lehetetlen! Nem jönne Hozzám. De tegyük fel, hogy mégis megtenné... Elkészítem a cédulát, hajtogatok valami karika-félét és ha ezt elolvassa - véletlenül és magára ismerne vagy Bennem épp Rá, akkor kész legyek. Mindennel."

Tükörképed lennék; szeszélyes meztelen rohanó.Tolongó hangos vízesése akaratodnak.Duzzadó, fellelkesült forradalmára szívednek.Tágas fennsíkra kísérő vándortárs.Megújuló tavaszi virágzó jelkép.Játszó nő; ragyogó elméd őrült hírnöke.
Istennel sakkozom érted!
Hiszek Istenben - mikor ezt érzem, belátom, hogy szenvedés volt az életem a nőkkel. Szenvedésbe torkollott minden kísérlet, a békét pedig valahol nagyon-nagyon messze láttam, ha néha előbújt.
Két hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy neki vágok, és felfedezem milyen az önmegtartóztatás. Milyen ha a nem létező farkam nem kergetem, ha bevallom Istennek, hogy igen, bűnös vagyok, vétkeztem, nem csak gondolattal, de idővel szóval is, és volt, hogy cselekedtem is.
Az egyházamba való visszatérésem még várat magára, de ma is bátran felajánlom a tapasztalataimat - ezt a gyötrő szenvedést, amiben élek. Igent mondani Istenre, az ösztöneimre pedig nemet - kibaszott nehéz, már-már áldozat-hozatalnak is vehető. Isten akkor teszi velünk a legcsodálatosabb dolgokat, amikor neki adjuk önmagukat és azt mondjuk, hogy rendelkezz velem, használj!
Minden kapcsolatom az ideig óráig tartó boldogság képzetét adták, de végig egyedül voltam és soha nem éreztem, hogy teljes lennék. Amíg Kim nem jött. Előtte az illúziókba voltam szerelmes, a szexualitást megélni még magammal is nehezen ment. Alsóbbrendűnek éreztem magam.
Amióta Isten igazságai gumikorlátokká váltak, azóta minden keserves, sírós pillanatomban arra gondolok, hogy Isten szeret és én a kis senki, a szeretett gyermeke vagyok.
Kim szomorúsága, az enyém is. Mind a kettőnknek egy Urunk volt, van és lesz is. Egyikünk sem cserélné fel és le sem a múltbéli kapcsolataira Istent. Nem azért, mert tiszteletlenek lennénk, nem. Sokkal inkább azért nem, mert nőként nőt szeretni, nőre vágyni, ha maga az érzés nem is más, de a csomagolás egy bélyeg.
Megbélyegez. Fenyegeti a jólétét az embernek.
Aki pedig LMBT közösség tagja és hozzá hisz is Istenben, az sikít egy jó nagyot többször, hogy miért Uram, miért? Miért nem engedi az Úr, hogy szeretetben hozzábújj ahhoz az emberhez, akit szeretsz? Miért szembesít azzal, hogy Te nem házasodhatsz, de az aki hamis tanúzik tovább "élhet". Nincs bűn és bűn közt különbség.Csak olyan van, hogy megszűnik valamilyen okból Istennel a kapcsolata valakinek és saját magunk ellenségévé válunk. Mindig valahogy máshogy.
Más nővel, más játékszerekkel, más vágyakkal és más ágyban. Minél többfélével, több irányban megvolt, annál nagyobb a magányosság és eltorzul a valóság, káosz keletkezik. Egy olyan világot hoz létre, amiben beteg lesz az ember, ha nem is ismerik be sokan, de ez a torzult világ vezet oda, hogy megjelenik a kapcsolatban az erőszakosság, ellentmondunk a másiknak.Nincs heteroszexuális és homoszexuális kapcsolat.Házasság van!Isten áldotta házasság van, amiben nem kell a tiszteletet kergetni.Nem kell feltételekhez kötni a szeretést, mert bármit tehet. Nem kell kivonulni az utcákra, nem bulizva kell hirdetni, hogy fogadj el, ilyen vagyok. Nem, senki nem ilyen. Nem kell senkivel sem szenvedni, fenyegetni és akaratosan egy új generációt felnevelni, ami majd ünnepelni fogja a "buzikat".
...