Nélküled, mint az olló egy fele- van árvább ennél?

"'Nélküled, mint az olló egy fele-
van árvább ennél?"

Ezek a nélküle napok, már hajnali négykor ébresztenek és a falnak feszül csak a mellkasom, puhább esetben a takaróhoz... közben jön az üzenet, hogy "szeretlek és veled akarok élni...", de fáj. Felkelek, megmelegítem a megmaradt kávét, elszívom a cigarettám, majd a telefonom nyomkodom. E-maileket olvasok, képeket nézegetek, valami biztonságos helyre gondolok, amit nem kell őrizni állandóan. Nem kell félni és kapaszkodni valamibe, hogy maradjon.
Ma nagyon kapaszkodó napom van. Tegnap megkaptam azt az üzenetet, amire mindig is vágytam. Amit reméltem, hogy egyszer nekem is lesz egy olyan karácsonyom, ahol nem a szüleim vagy nem egyedül díszítem a fát és nem egyedül kell a fotelból néznem a tévét. Beszélgetni fontos és nem fontos dolgokról, a nem fontosakról annyit tudok, ő meg a fontosakról, a véresen komolyakról. Beszélgetni, ez a lényeg. Tegnap este, amikor megkaptam az üzenetet, bent ragadtam az autóba 10 percig. Szükségem volt rá, hogy egyedül maradjak Istennel és ő mutassa meg nekem, mi az amit akar ezzel. A mellkasomba szorult minden, a költözés miatt, meg hogy hol fogok dolgozni, a nyelvtanulás nyomasztó érzése, a megszokott napirendem felborult így is, talán néhány slukk után enyhülhet minden. Ha már ott vagyok és csak nézem, vagy amikor a kórházba megyek már, csomó dolog lepergett, amitől nem aludtam el könnyebben, korábban ébredtem, próbálom magam belefecskendezni a valóságba, ami azt mutatja, hogy szeret és ő nem adja fel, de az kérdés, hogy én hagyom-e magam. Újabb csendes cigaretta, néhány slukk, enyhülés...annyira féltem tőle. Az előzőtől, annyira féltem, hogy meg is történt... megmagyarázhatatlan rettegés fog el, ha rá gondolok. Ma egy csomó dolgot eldöntöttem. Például, hogy a német nem az esetem, akkor inkább az angol. Rágódom rajta, mert a franciával pont nem tudok semmit kezdeni. Főleg nem, ha fotózni szeretnék továbbra is.
Most meg? Igazából elfecseghetem itt az időt, de inkább megyek és szólok az engem felkérőnek, hogy rendben. Nyugodjon meg, együtt töltjük. A nagy kérdés igazából, ami a nyűgöm, hogy Isten miért hagyja bennem az előző embert? Most ismertem fel pár napja, hogy ő gonosz volt velem, én meg őrzöm, mintha szép lenne...
Valójában igyekeznem kéne a saját családomért...


pont