Nem hallod hangomat, akkor más sem hallhat meg. Hangtalan vagyok én és te. A törött morzsákat nézegetem, a távoliak vonzanak, a közeliket hunyorogva. A távoliakban talán még lehet valami, talán ehető még. Szem, kéz és kéz. Nyúl! Ritmusra! Én hallom, te nem látsz! Kereslek! Létezésed egyetlen felületét. Talán reggel megtalálom, lehet délután, de estére már biztos meglesz. Jönnek majd a gyerekek és szétszorják a morzsákat, én felkapkodom őket és a maradványból kirakóst játszom! Már délután, hogy estére valóban kész legyél!
Indulok! Elmegyek a gyerekekért, aztán sodródom velük. Leguggolok hozzájuk, cipőfűzővel bajlódunk, mímelek, végül hazamegyünk a parkból. Kicsit még mosolygunk az autóban. Lenyelem a nyálam, ők meg a csokit gyorsan, hogy te ne is lásd, mit kaptak titkon.
Sem az agyam, sem a szívem nem látja, nem meri bevallani, hogy hova értem. Átjárt a meleg. A tegnapé és a holnapié. A színek elkaptak. Tegnap fáztam, ma meleg volt. Sokan voltunk, legalább négyen ültünk egy autóban. Hallottam őket! Mind hozzád sietett haza és megkönyörültél rajtam is a morzsák összerakása után. Maradhattam reggelig. Mehettem a konyhába, újabb morzsákat helyezhettem az asztal alá és pancsolhattam is. Foghattam takaró sarkát miután együtt imádkoztunk. Sokan.
Nem merem bevallani...
Ide értem...
hiába kerestem
nincs
belefáradtam
nincs
kerestem
de nem találtuk
egymást
éber voltam
elaludt
hívtam
nem vette fel
kitártam mellem
és a párom
kiszállt
korán kelt
nevén nevezve
túlszállt rajtam
Isten sakkozott velem!
Morzsákkal bábuk helyett!
Etetett és én ...
én megettem vele a nekünk adott kenyeret!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése